Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
depression

Elvették a Sorsom 9. rész

A. SABIAN · 5 hónapja
   Április 22-e volt a nap, amikor már 2 hete ismertük egymást Gabrielle-el.
Aznap, amikor sírt nekem, azaz 2 héttel azelőtt, és féltem, hogy valamelyik ápoló rajtakap minket, azután pedig  jöhet az elektrosokk... Aznap tényleg megláttam Gabrielle-ben a hű társat, a szövetségest, a barátot. 
Attól a naptól kezdve mindig igyekeztünk együtt lenni. Az ebédnél egy asztalhoz ültünk, este, pontban 0:35-kor átmentem hozzá, és reggel 5:50-ig beszélgettünk. Senki sem vett észre ebből a ,,különös" barátságból semmit. Sem mrs. Gloria, az igazgatónő, sem Angelia, a legkegyetlenebb nővér. Senki, kivéve Demetriát. 
Demetria Londson az az ápoló, aki a legnormálisabb volt azon a helyen.  Mindig egy kicsivel több ételt adott a tányéromba (mivel ő adagolta ez ebédet), mindig rám mosolygott, és megkérdezte, hogy vagyok. De ezt nem csak velem és Gabrielle-el csinálta, a többi beteget is ugyanúgy kezelte. De persze csak titokban. Ugyanis a Willardon az összes alkalmazott egy pszichopata, és őrültebb a betegeknél. De Demetria nem volt az. Ő jó volt, és talán ez volt az, ami szúrta a bögyét egypár embernek...
  Gabrielle-el mindig szót értettünk. Meséltem neki Lorenről és arról, amit tettem (vagy nem tettem), és mindent, amit mondtam bólogatva jutalmazott azzal, hogy megérti. 
Minden éjjel 0:35-kor mehettem csak be hozzá. Mivel este 1-től Angelia járőrözött az egész épületben, átszelve a déli szárnyat a egészen az északiig. Mindent alaposan átfésült, ügyelve minden egyes moccanásra, zajra. Főleg 10 és éjfél közt volt nagyon aktív. Szó szerint egyedül, egyetlenegy zseblámpával végigleste az egész kórházat, nem félve semmilyen sötétben megjelenő szörnytől. Bezzeg én...minden este lázálmaim voltak. Egyfolytában menekültem valami elől, amit reggelre nem tudtam felidézni. És féltem a sötétben. Otthon is, és épp ezért aludtam mindig nyitott ajtónál. De itt, ebben a borzalomban mindenki zárt ajtó mögött aludt. Viszont amikor kifejlesztettem azt a stratégiát, hogy 0:35-kor átmegyek Gabrielle-hez, aki szintén nem aludt, mert akkor már Angelia lefekszik (külön szobája volt az intézetben), és pirkadatig beszélgethettünk. De nem tudtam mi a rosszabb, a lázálom vagy a nappali kimerültség.
 
  2014. május 15.
 -Evans!-rontott be hozzám az igazgatónő, reggel kábé 10-kor.-Felkelni! Azt hiszed, itt addig lazsálhatsz, ameddig a kedved tartja? 
Én csak néztem rá, még a szemem sem rebbent. 
-Nem hallod, süket vagy???-kiáltott rám, aztán pedig a levegőbe tartotta  a kezét, hogy felpofozzon, de a karját megállította egy másik kéz a levegőben.
-Meg ne próbálja...!-nézett rá védelmezőn Demetria, aki épp ellenőrizni jött be.
Épp időben-gondoltam. Bár...lehet, hogy én is megakadályoztam volna a pofont...vagy nem. Ki tudja. 
 Mrs. Gloria szikrákat szórt a szemével Demetria felé, aki nem félt állni a tekintetét.
-Mondja csak, Miss Londson. Szeretne megválni a munkahelyétől, vagy mégis mit képzel, ki maga, hogy megállítson abban, kit szeretnék észhez téríteni???-a dirinek a plafonig szaladt a szemöldöke, míg befejezte a mondatát.
-Téved, Igazgatónő...én csak....-megijedt. Demetria valóban kicsit visszább vett, mert rájött, igenis van vesztenivalója: A munkája.
-Még egyszer ez elő ne forduljon!-nézett a szemébe Gloria asszony.-Menjen a dolgára.
-Várjon...mi lenne, ha én parancsolnék rá a betegre, hogy öltözzön fel?
Az igazgatónő egy ideig rágódott azon, hogy bele menjen-e, de aztán rábólintott, és kiment a szobából, viszont még egy utolsó szúrós pillantást még vetett felém.
  Demetria rám nézett, és aggódva figyelt egy darabig, majd megszólalt.
-Szándékosan nem beszélsz, és nem engedelmeskedsz, igaz?-kérdezte, a hangjában pedig ott bujdokolt a mosoly.
Bólintottam, de olyan lassúsággal, hogy talán meg sem mozdult a fejem.
-Figyeld Destiny-hajolt közelebb, mire visszább húzódtam. -Szökj meg innen, amilyen hamar csak tudsz!-suttogta, sőt, szinte már némán tátogta.
Erre odakaptam a fejem. Egyszerűen nem értettem, mit akar ezzel mondani. Innen lehetetlen megszökni, aki pedig megpróbálta, az mind az épület kertjében lévő temetőben végezték. 
Kérdőn ránéztem, ő meg folytatta.
-Gabrielle a barátod itt, igaz?
-Némán bólintottam.
-Tudok egy jó kiutat. És egy tervem is van. Gondoljátok át holnapig...megszöktethetlek benneteket-magyarázta, miközben az ajtóra pillantgatott.-Mennem kell, de holnap visszajövök. És nem érdekel, ha nem beszélsz, majd akkor olvasok a szemedből.
  Nem értettem, miért akar nekünk segíteni, de bogarat ültetett a fülembe. Csábított a gondolat, hogy megszökjek, végül pedig megszólaltam, amikor már felállt, hogy kimenjen.
-Miért akar segíteni?-kérdeztem halkan, mire hátrafordult.
-Mert ti vagytok ennek a helynek a legnagyobb áldozatai-mondta, majd kiment.
Nem tudtam, mire céloz, nem tudtam, tud-e valamit. De valamiért megbíztam benne, és reméltem, hogy igazat mond. 
-Meg akar minket szöktetni?-kérdezte a sötétben Gabirelle, amikor szokásos módon hajnalban ott voltam nála.
-Igen. De azt nem tudom, miért.
-Nem mondott semmit?
Egy szóköznyit vártam, majd válaszoltam.-Állítólag...-hajoltam hozzá közelebb, mert ez mégis kényes téma volt, még akkor is, ha tudtuk, Angelia mélyen alszik. -Mi vagyunk ennek a helynek a legnagyobb áldozatai, vagy mi... Ezt a mondatát sem értem.
-Holnap ismerteti a tervet?-értelmezte a hallottakat.
-Igen...azt mondta. 
-Akkor arra is meg van a terve, hogyan és mikor beszéljen velünk holnap-súgta a fülembe.
 Amikor 5:50-kor pontban visszamentem a szobámba, csak úgy beestem az ágyba a fáradtságtól. De nem tudtam aludni. Csak Demetria szavai, és a szökés járt a fejemben, ami megrémített és egyben értelmet is adott a szétszaggatott életemnek.

Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!