Elvették a Sorsom 1. rész

Az elmegyógyintézet nem a legjobb hely, az biztos. De sok mindent megtanultam és megszoktam. Hogy néha annak is örülünk, ha békén hagynak. De én sosem ezt kaptam. Az állapotom rosszabb már nem is lehetne...-Grace Destiny Evans!-kiáltott kintről az egyik ápolónő, feltehetőleg Angelia. Injekcióval a kezében jön minden egyes nap, anélkül, hogy megkérdezné, kérem-e. -Hoztam az adagod-közölte durván. Csak nézek hol rá, ho pedig a tűre. Már nem lepődöm meg, ha naponta vagy ötször bejön a ,,rezidenciámra'' hol ő, hol pedig az intézet igazgatója, Mrs.Gloria. -Ettől majd elalszol, és több kárt nem okozol!-vetette oda ,,kedvesen'' életemben sokadszorra. Ezután nyüszítek rendszerint egy ,,áú''-t, majd ezt rendszerint felváltja a kábulat. Angelia kiment, én pedig újra egyedül maradtam a szobámnak nevezhető helyiségben, és már el is nyomott az álom.
Vagy két órát aludhattam. A szoba besötétítve, szürke zord hangulat. Kábé, mint egy diliház. És hogy jutottam, egy átlagos 19 éves lányból idáig, egy 21 éves depressziós élőhalottá? Elmondom.
Két éve átlagos tiniként éltem az életem. De egy este, az életem teljesen megváltozott. Loren, a barátja és én vagyunk a főszereplők, ebben a számomra ,,sad story''-ban. Lorennel együtt jártunk suliba, legjobb barátnők voltunk. Szó szerint, mindent együtt csináltunk. Csak ugye itt az a bizonyos bökkenő...
Emlékszem, szerda este volt. Én a szobámban tanultam, stréberhez híven, és közben az ablakon nézegettem. Jó tanulási módszer, mi? És egyszer csak, egy jelenetre lettem figyelmes. A jelenet a következő: Egy lányt ( felismertem azonnal), zaklat egy srác. A nyakát markolja, és lökdösődnek. Az utca ugyan kihalt volt, csak az én szobám fénye világított. A srác a lány felsőjéért nyúlt és ráncigálta, közben pedig csókolgatta. A lány látszólag ellenkezett, de a srác nem tágított tőle. Én becsuktam a könyvem, lekapcsoltam az éjjeli lámpám és felkaptam a kabátom, majd kisettenkedtem a házból, nehogy Rose felébredjen. Egy nekem közeli, tőlük távoli oszlophoz mentem, ahonnan hunyorogva néztem a jelenetet. És amikor a lány elfordította a fejét, mivel a fiú a nyakát puszilgatta, tisztán láttam a lány arcát. Loren volt az. Habozás nélkül odafutottam, hogy megakadályozzak egy szörnyűséget. Egy heves mozdulattal félrelöktem a srácot, aki a földre esett, és Lorenre néztem aki hálás pillantásokat vetett felém. A srác persze, nem hagyta annyiban, felállt, és a karomnál fogva ellökött, én pedig kiabálni kezdtem. Különös módon senki sem hallotta meg az utcában. Loren folyamatosan azt kiabálta: ,, Destiny, hagyd abba, kérlek!'', bár nem tudom, miért engem csitítgatott, miközben őt épp meg akarták erőszakolni. A fiú megint Lorenhez nyúlt, én pedig a földön voltam. Nem tudtam mit tenni, az agyam teljesen leblokkolt. Aztán észrevettem egy közepes nagyságú üvegszilánkot az út szélén, odamásztam úgy, hogy nehogy észrevegyen, megmarkoltam, amitől a kezem vérezni kezdett, de az akkor nem érdekelt. Felugrottam, majd egy gyors és meggondolatlan hevességgel leütöttem vele a srácot, aki vérző fejjel azonnal a földre borult. Pár házból kiszűrődtek a fények és pár szomszéd az ablaknál állt a függöny mögött. Szóval látták. Az üvegszilánkot a kezemben markolászva és közben Lorenre nézve, úgy éreztem, nekem itt végem. Loren lehajolt, megnézte a srác pulzusát, és riadtan, remegve, dühösen nézett rám.
-Megölted! Megölted!!!-állt fel, közben engem lökdösve. -Megölted az egyetlen embert, akit szerettem!-zokogott, én pedig a földre estem és egy hang sem jött ki tőlem. Sokkot kaphattam, valószínű. Talán eszméletlen lettem, nem tudom, de csak arra lettem figyelmes, hogy az üres utcában egy kocsi kanyarodik elénk. Loren szülei voltak azok. Idegesen kiszálltak a kocsiból és Lorenhez rohantak, aki csak sírt egy lámpaoszlopnak dőlve. Loren vagy öt percig magyarázott, közben pedig úton voltak a rendőrök. Na, itt már gondoltuk, hogy a szomszédok voltak. A kocsijuk riasztója betöltötte az utcát. És ekkor hatalmas csend következett én, Loren szülei és Loren közt. Majd a barátnőm apja törte meg a hosszú csendet.
-Senki nem mond semmit! Értve vagyok?-kezdte Patrick.-Destiny-fordult hozzám.-Te voltál?
-I...i..igen-dadogtam.
-Ott jön a nagynénid-mutatott a mögém.
-Mi történt itt?-kérdezte köszönés nélkül.-Des...-hajolt le hozzám. Én pedig elsírtam magam. A rendőrök megérkeztek, itt már nem volt visszaút. Bevittek az őrsre, engem és Lorent. A szülei és Rose egy autóval jöttek utánunk. Nem mondhattunk semmit, Loren mégis szikrázó tekintettel nézett rám. És fogalmam sem volt, miért. Hisz megmentettem és még embert is öltem miatta. De természetesen, az ügy nem volt olyan egyszerű, mint azt hittük, hogy nem mondunk semmit. Mindenesetre attól az estétől fogva, az életem nagy fordulatot vett.





Folytatás hamarosan...
(persze csak, ha tetszett :)